Beállítás kezdőlapnak       Fórum                     Programunk

 

 

 

Beköszöntő
           Baranyi Barna független polgármester jelölt és Wiesner György, Botka Nándor, Puskás Miklós, Szabó Gergely független önkormányzati képviselő jelöltek köszönik a számukra kiállított ajánló szelvényeiket és október elsején a helyhatósági választáson mindannyian számítanak az Ön szavazatára, függetlenül attól, hogy most minket ajánlott jelöltnek avagy sem.

 

Baranyi Barna bemutatkozó programbeszéde az iskolában 2006.szeptember 22-én

 

Budapesten születtem 1960-ban.

Verőcén 1975 óta van házunk, 21 éve élek itt állandó lakosként, 18 éve van itt vállalkozásunk, cégünk. Így 1988 óta Verőce adja megélhetésünk egy részét.

Mi még sem azon gondolkozunk, hogy mit adhat még nekünk Verőce, hanem azon, hogy mi adhatunk Verőcének.

Feleségemmel nagy szerelmesei vagyunk otthonunkat adó községünknek. Ezért vállaltam el a minden társadalmi rétedből jövő felkérésre, a több száz kopogtató cédula tanúságaként a polgármester jelöltséget.

Érettségi után, melyet ELTE Apáczai Csere János gimnáziumában jeles eredménnyel tettem le, a SOTE-ra vettek fel, amit azonban anyagi nehézségeim miatt abba kellett hagynom 2 év elvégzése után. Apám korai halála után 18 éves koromtól önfenntartó voltam.

Néhány év "maszekoskodás" után a Kereskedelmi - és Vendéglátóipari Főiskolára jelentkeztem és vettek fel, itt estin végeztem tanulmányaimat, munka mellett.

Németül, angolul, társalgási szinten olaszul, oroszul beszélek, vélhetőleg így kerülhettem státuszba még a főiskola elvégzése előtt a Budapest Hiltonban mint éjszakai igazgató.

A vendéglátás területén 25 éve dolgozom. E mellett magyar és vegyesvállalati cégek felsővezetőjeként dolgoztam évekig.

20 éve élek drága feleségemmel boldog házasságban. 2 gyermekünk született:
Baranyi Bíborka az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló gimnáziumába jár, miután a felvételi rangsorban első helyezést ért el. A sportban a kölyök kajak-kenu válogatottságig vitte országos bajnokként korcsoportjában. Ifj. Baranyi Barna Vácott tanul és készül a középiskolába. Ő a V.V.S.E. birkózója, ahol én vagyok a birkózó szakosztály vezetője.

Feleségem a gyermekpszichológiát váltotta fel a család szolgálatára. E mellett családunk verőcei éttermét és cégünket vezeti segítségemmel.

Életrajzi adataim helyett szeretném, ha inkább a polgármesteri szolgálatban elvégezendő terveimet, programunkat mutatnám be igazán.

Ezt mindenkihez eljutattuk. Nagyon konkrét, később számon kérhető pontokkal.

(Mielő

Aki ez ellen dolgozik az nem ellenem, hanem a község ellen tesz.

Így Ezek megvitatására is hívtam ki 29-ére, egy nyilvános vitára a polgármester urat és a jelölteket. Remélem akik a megmérettetést merték vállalni azok a nyilvános vitát is fel merik majd vállalni.

 Én, a bekötött szemű nuncsakubajnok helyett, aki néha sajátjait is fejbe vágja, egy nyugodt, békés Verőce soha nem látott gyarapodásáért dolgozó csapatnak és nekem, mint polgármesteri szolgálónak, kérem szavazataik által a lehetőséget a jövőbeni munkához.
Azt mérlegeljék a szavazáskor, hogy kinek a programja a leghasznosabb Verőce számára és kinek lesz személyes kapcsolatrendszere által a legnagyobb esélye, hogy ezt meg is valósítsák, ki tudja megélhetésünket reális lehetőségeivel segíteni. Ki ad, adott mindnyájunk számára megfelelő, számon kérhető, konkrét intézkedési pontokat tartalmazó programot. Ki az, akit a sok nemtelen, kompromittáló pletyka ellenére, méltónak tartanak arra, hogy a község érdekeit szolgálja. Ki az, aki méltó arra, hogy segítse a családokban az emberek között, a faluban meglevő ellentéteket megszüntetni.

Egy vagyonában gyarapodó, jó légkörű, egymást kedvelő emberek által lakott, Verőcére büszke polgárok otthonát fogjuk kialakítani megválasztásunk után. Mi elhívásnak érezzük ezt a szolgálatot.

Kérjük bizalmukat és megtisztelő ránk adott szavazataikat. Október 1-én.

Tisztelettel:

Baranyi Barna

 

 

Beköszöntő                                                           

 

           Tisztelettel és szeretettel köszöntöm ezen oldal minden látogatóját!
           A weblap címe Verőcei Váltás.
Tény, hogy községünkben az önkormányzati testület és a polgármester tekintetében leváltó hangulat uralkodik.

           Képviselő jelölt társaimmal mégsem leváltásra, hanem felváltásra készülünk a polgármesteri és képviselő testületi szolgálatban.

           Az eddigiek sok kiváló dolgot tettek Számtalan helyen maradandóan őrzi kezük munkája nyomát a község számos kicsinosított pontja.

           Az, hogy ez sokaknak úgy tűnik fel, mintha arany pitykét varrnánk rongyos menténkre, talán még jogos is. Túl sok a kedvtelen lézengő, a fényes díszletek között.

           A kicsit magamutogató díszítgetés közben sok kötelező feladat ellátása elmaradt, számtalan kínálkozó lehetőséget elszalasztott Verőce.

           Rendre, nyugalomra, kiegyensúlyozottságra, kiszámíthatóságra, szelíd békességre, Isten keresésére, egymást szerető, kölcsönös bizalmon nyugvó, segítő emberi kapcsolatokra akarjuk felváltani a szélsőségeket, az öntörvényűséget.

Az eddigi önkormányzati testület java részének és vezetőinek érdemei elismerése mellett.

           Verőcén elérjük,  hogy az emberek megítélésében a származás, az ősök és az ideológiai hovatartozás nem megítélési szempont, itt csak a szülőföld és Verőce szeretete és az érte való tenni akarás lehet mértékadó.

           A magam és társaim személye által nyújtott, minden Verőcei érdekét figyelembe vevő alázattal végzett hiteles képviselői és polgármesteri szolgálattal akarunk Verőce minden lakójáért dolgozni.

           Ezt is meg fogjuk valósítani, ha Verőce polgárai erre számunkra az őszi választáson lehetőséget biztosítanak, ránk leadott szavazataik által.

           Kerüljön minden a törvényes rendnek megfelelően a helyére. Végre.

           Szeretnénk elérni, hogy községünk minden lakója kicsit jobban éljen.

           Mindenki tudjon újra szívből mosolyogni a másik emberre, és soha se vicsorogjon.

           Közös érdek érvényesítéssel Verőce tudjon a térség élére törni.

 Ehhez minden adottsága megvan.

           Bölcs fejlesztésekkel szeretnénk a község régről még megmaradt nyugodt, békés üdülő falu nimbuszának megfelelő jellegét visszaállítani a lakosság létszámának növekedése mellett.

           Az eddigiekben elkezdett egyértelműen jó törekvéseket, melyek a község anyagi forrásaiból indultak ki, révbe kívánjuk majd juttatni. Az ezekhez már elkészített, a falu tulajdonát képező terveket, tanulmányokat, megvalósíthatósági tanulmányterveket fel fogjuk használni.
(Pl.: Kapsza Miklós sport- és konferenciacsarnok terve, az önkormányzat épületének tervei vagy ad -abszurd, a lovas szobrot is fel kívánjuk állítani végre)

            Biztosak vagyunk benne, hogy hamarosan el tudjuk érni, hogy Verőce a településre büszke polgárok otthona legyen.

            Lapunkat is ennek szolgálatába állítjuk, a nyílt tájékoztatás jegyében, sok mindenről kicsit másként, kicsit másról. Minden Verőcei lakost egyformán nemzetiségtől, egyházi hovatartozástól, pártállástól függetlenül szeretnénk képviselni.

            Az önkormányzati választásoknál majd, a hamarosan megjelenő, a lakossággal való beszélgetéseink alapján kialakított programunk által erre méltónak találják személyeinket, kérjük kopogtató céduláikkal, és majd szavazataikkal segítsenek, hogy segíthessünk, Verőcének – Verőcéért.

        Minden magyar demokrata támogatását kérem ehhez, mindazokét akik Verőce fejlődését, élhetőbbé tételét szeretnék, akarják!

            Mindnyájan egy zászló alá gyűlve minden pozitív törekvésünk sikerülhet, közös jelöltjeink vezetésével. FIAT PAX! (Legyen Béke!)

 

„Mert, ha a kárhoztatás szolgálata dicsőséges, menyivel inkább dicsőséges az igazság szolgálata.”

                        (Pál  II. levele a Korinthusiakhoz 3.9. Szent Biblia)

 

   

A lakosságból nagyon sokakkal folytattunk beszélgetéseket, konzultációkat, melynek eredményeképpen összeállításra került

Választási Programunk

Köszönjük, hogy drága idejéből áldoz elolvasására.

Maradok Tisztelettel:

 

Baranyi Barna  

Polgármesteri Szolgálatra Készülve

 

Eddigi nézetség:
16287

Ajánlott felbontás: 1024*768 és
böngésző: Mic. Internet Explorer

Levél a Webmesternek        Levél Barnának

designed by:
Matus Iván